Diabétesz kívülről

Milyen együtt élni egy diabossal? Nehéz elképzelni anélkül, hogy lenne róla személyes tapasztalatunk. Már lassan három éve együtt élek cukorbeteg barátnőmmel és sok mindent lehet ez idő alatt látni. Ezért megosztok néhány véleményt és személyes tapasztalatot.

Eleinte újként a diabétesz világában rengeteg dolgot kell tanulni. Miért fontos a cukormérés, vércukrot emelő és csökkentő dolgok, inzulin és a "rossz" cukor jelei. Ezeket jó volt megértenem és nem kell megijednem :) Ez egy sok odafigyelést, (de nem aggódást) igénylő betegség.

Mit látok az egész diabéteszből?
1(Jó esetben:)
Szénhidrátszámolás, diéta evésnél, mérékletes cukros étel fogyasztás. Picit át kell állnunk vagy kétféle étel készítésére vagy az édesítőszerekre. Aki sok cukrot evett, mint én, annak furcsa lehet, de finomak az édesítők is.
Sok szőlőcukorevés és gyümölcsléivás különös volt nekem, de miután a cukrot befolyásoló dolgokat megértettem, természetes lett.
2(Rosszabb esetben)
Nem sokat. Hallani, hogy valaki nem szeret mások előtt inzulint beadni vagy cukrot mérni. Szerintem a legjobb, ha ezt bátran bármikor bárhol megejti egy diabos. :) Nekem szemlélőként természetesek lettek ezek a néhányadik alkalom után.

Ujjszúrások. Régen ezt találtam a leglátványosabbnak. A napi sok cukormérés furcsának tűnik első látásra, de ennek a segítségével jól kézben lehet tartani a vércukrot. Nagyon érdekes nekem, hogy nem mindenki érzi vagy tudja megkülönböztetni érzésre a magas vagy alacsony cukrot. Aki érzi, közöttük is eltérő lehet az érzés, ami alátámasztja a sok mérés fontosságát.

Furcsa viselkedés, "rosszul vagyok".
Nem könnyű felismerni a magas vagy az alacsony vércukor tüneteit külső szemlélőként sem. Vicces, zavart hangulat és akadozó beszéd lehet hipó (alacsony cukor) jele, amit nem könnyű észrevenni. Előfordul rosszullét, kényszerpihenő is. Ha kirándulás vagy akár egy könnyed séta közben meg kell állni, akkor meg kell állni. Ha enni kell, enni kell, és mindig szükség van cukortartalékra (szőlőcukor, gyümölcslé, keksz). Ugyan eleinte nem tudtam mire vélni az ilyen helyzeteket, tényleg hozzá lehet szokni. Emlékszem, amikor először láttam zavart viselkedést és összeakadó szavakat, nem értettem, mi a helyzet. Kicsit viccesnek találtam és csak lassan jöttem rá, ez a hipó miatt van. Ezek idővel nem érnek meglepetésként és már természetessé válnak.

Amikor türelem és odafigyelés kellhet: napközbeni hipóknál szünet van, bármiben is vagyunk benne. Sportolás közben is gyakran akadhat cukorszünet, amire készülni kell. Éjszaka a hipó veszélyes lehet, és megesik, hogy nehezen kel fel belőle az ember. Ha furcsa álomban beszélést hallok forgolódást, ez arra utalhat. Ekkor fel kell keltenem a másikat és neki cukrot mérnie. A szenzoros jelzés ezt kiváltja, de a jelzésre nem csak a diabos kel fel :D

Mennyire befolyásolja a betegség a mindennapokat?
Szerintem nem igazán. Egy idő után hozzászokunk, a diéta, mérések és inzulinadagolás már fel sem tűnik. Külső szemlélő sok esetben észre sem veszi. Ez egy állapot, amihez alkalmazkodni lehet és nem gátol semmiben. Legfeljebb a rohanásban, de ezt tekinthetjük jótékony lassításként is két teendő között. Ha valaki jól kezeli a cukorbetegségét, nem befolyásolja sem őt, sem a barátait, családját. A kérdés inkább, hogy mi irányítjuk a betegséget vagy ő irányít és ez hozzáállás kérdése.
Ha mi irányítunk tényleg csak egy állapot, nem betegség. Amivel együtt lehet élni. Akivel jó együtt élni.