1923-ban Magyarországon is csoda történt.

1923-ban Dr. Karczag László egy hónapos tanulmányúton járt az Egyesült Államokban. Hazatérve hozott magával az akkor forgalomba került inzulinból, itthoni kipróbálásra.

Korányi Sándor professzor a Klinika igazgatója hozzájárult, hogy egy ott fekvő kómás beteg inzulinkezeléséhez. Délelőtt 11 óra tájban a klinika apraja-nagyja, a professzor, a tanársegédek, gyakornokok is jelen voltak a kórteremben. A kezelést végző adjunktus bemosakodott, majd felszívott a fecskendőbe ötven egység inzulint, s azt a gondosan karba beadta. A vércukor csökkenését - esetleg az ébredés első jeleit is - egy-három óra múltán várta.

A beteg eszméletre térésének első jelei a második 30 egység dózis beadása után 20-25 perccel mutatkoztak. Megmozdult az ágyon fekvő jobb kar, ezt percek múlva követte a szempillák néhány másodpercnyi kinyitása és zárása. A várakozók - és a kezelést végző adjunktus - feszültsége a tetőpontra hágott. Újabb öt-tíz perc telt el, s ekkor bekövetkezett a CSODA! A beteg - bár nehézségek árán - felült ágyában, megdörzsölte szemeit, bizonytalanul körülnézett és halk, de jól érhető hangon megkérdezte: "Vizit van? Olyan sokan tetszenek lenni!"

A beteg röviddel később újra megszólalt. "Éhes vagyok"

https://www.diabet.hu/upload/diabetes/magazine/94011602.htm?web_id=